Zuckerberg milliárdokkal próbál előzni
A Meta 14,3 milliárd dollárt fizetett a Scale AI-ért – és vele együtt megszerezte a startup alapítóját, Alexandr Wangot is. Nem eszközöket, nem platformokat vesznek. Embereket.
Most a GitHub korábbi vezérigazgatója, Nat Friedman, valamint a befektető Daniel Gross is célkeresztbe kerültek. Ez már nem technológiai újítás – hanem stratégiai állományépítés.
Három dolog, amit érdemes fontolóra venni
- A gyorsaság pénzbe kerül, de kivárni még többe.
Zuckerberg nem fog hónapokat várni, míg újraépül a saját AI-részlege. Kifizeti azt, amit más már felépített. - A modell nem elég, ha nincs narratíva körülötte.
A Llama 4 nem lett sikeres. A teljesítmény rendben volt, de hiányzott körülötte az a világ, ami hosszú távon vonzóvá teszi. A technológia csak alap – a narratíva viszi át a márkába. - Az MI most már karakter: Márkát tud építeni, vagy lerombolni.
Nem funkció, hanem pozíció. A márkákhoz mostantól arc és identitás társul – akkor is, ha azt egy modell viszi. A következő versenyelőny nem teljesítményből fakad, hanem abból, mit képvisel az az intelligencia, amit választasz.
A cég most irányt vált: technológiai ugrás helyett a hitelesség visszaépítése került fókuszba. A cél már nem a jövő demonstrálása, hanem a bizalom újjáépítése – pénznél értékesebb alapra.
Hacker támadás helyett: adatbérlet
A Cybernews kutatói egyetlen csomagban bukkantak rá a valaha volt legnagyobb belépési adatbázisra: több mint 16 milliárd felhasználónév és jelszó került fel az internetre. Nem egyetlen támadás eredménye – éveken át gyűjtötték össze őket csendben működő malware*-ek, és most mindez nyilvánosan elérhető.
- A jelszavak újrahasznosítása = üzleti sebezhetőség
A munkatársak privát fiókjai, belépései is lehetnek vállalati támadási pontok. Egy social login hibája már több, mint puszta reputációs kérdés. - Már nem célzott támadnak, hanem szkennelnek
Ennyi adatnál nem egyes cégek, hanem viselkedési minták, emaildomainek és hozzáférés-típusok szerint automatizált szűrés zajlik. - Nem lehet többé egy jelszóval túlélni
Azok, akik még mindig nem hasznaálnak jelszómenedzsert vagy többlépcsős azonosítást, az gyakorlatilag nyitott fiókokkal működtet céget.
Ez nem egyszerű technikai hiba, amit majd az IT megold. Ez annak a következménye, hogy az adatbiztonság kérdése sosem került igazán a figyelem fókuszába.
Ha a digitális védelem nem része a vezetői döntéshozatalnak, akkor nem az lesz a fő kérdés, mikor szivárog ki egy jelszó, hanem az, hogy ki fogja elmondani az ügyfeleknek, partnereknek, sajtónak, miért nem tettetek meg mindent.
*A „malware” kifejezés a „malicious software” (rosszindulatú szoftver) rövidítése. Olyan rejtett programokat jelent, amik titokban férkőznek be számítógépekbe vagy rendszerekbe, hogy adatokat lopjanak, megfigyeljenek vagy hozzáférést biztosítsanak hackereknek. A legtöbb jelszólopás nem feltörés, hanem hosszú idő alatt, ilyen szoftverek révén történik – évek alatt, észrevétlenül.
Minek ide kamera, ha van helyette prompt?
A Google bejelentette, hogy a Veo 3 videógenerátor közvetlenül integrálódik a YouTube Shortsba.
A világ legnézettebb videós platformja így hivatalosan is belép a mesterségesen generált látvány korszakába: nem prototípusként, hanem napi tartalomként.
Napi 200 milliárd megtekintés. 8 másodperces videók. Ez mostantól nem mozgókép, ez konkrétan vizuális verseny.
Miért fontos?
- A vizuális túltelítettség valós probléma
Ha minden második videó AI-generált, akkor nem az lesz a mérvadó, hogy ki tud szebbet kreálni, hanem az, hogy ki tud értelmezhető történetet építeni a képek mögé. - A gyorsaság nem váltja ki a mélységet
A Veo 3 tökéletes díszletet gyárt. De ha nincs benne stratégia, üzenet és márkaérték, csak túlzsúfolt látvány marad. - A branded nem prompt alapján született és nem is abban fog tovább élni
Egy komoly márkának nem 8 másodpercet kell nyernie, hanem emlékezetet, kontextust és bizalmat. És azt az AI nem fogja kitalálni helyetted.
A múlt sem kivétel, de nem is elég. A Veo 3 már képes gyönyörű történelmi képsorokat generálni. De attól, hogy valami hasonlít a múltra, még nem biztos, hogy tudja értelmezi azt.
Egy mesterséges intelligencia pillanatok alatt képet generál. De azt, hogy egy márka mit képviseljen – nem a prompt dönti el.
Ehhez stratégia kell. Kontextus. Döntés. Az Animatiquánál az AI nem cél, hanem eszköz. A látvány mögé világot építünk.
Ha a branded nem csak szép képet, hanem jelentést is akar – dolgozzunk együtt.